2015. április 28., kedd

Könyvfesztivál 2015

Harmadik alkalommal vettem részt a Könyvfesztiválon, de idén nem éreztem azt a nagy lelkesedést, mint a korábbi években. Egyrészt, csak hétvégére tudtam felmenni, amit nagyon sajnáltam, mert az előző években pont pénteken sikerült jó dolgokat kifognom, mivel ilyenkor nincs tömeg. Másrészt ezúttal nem voltak olyan nagy címek, amikre nagyon kíváncsi lettem volna – gyakorlatilag csak egy könyvet akartam mindenképpen megvenni. De így sem bántam meg végül a pesti utat, csak ezúttal kevésbé a könyvek miatt.

2015.04.24. péntek

Az első napomon csak munka után tudtam felutazni (bár így is csináltam a munkaidő-nyilvántartásomban egy kis mínuszt), ahol Gábor várt az állomáson, mivel nála hédereltem idén. A rövid lepakolás után irány az Il Treno, ami a Trombitással együtt a hazai sci-fi élet megkerülhetetlen bástyája – senki sem mondhatja magát igazi SF-esnek, ha nem járt még ezen műintézmények bármelyikében. (Komolyan, pestiek, nincs másik értelmes hely?! Pláne, hogy most még a Moszkva is fel van túrva.)

A már hagyományosnak tekinthető SFmag sörözésnek volt ez a helyszíne, amin már elég régen vettem részt. Örültem, hogy sikerült találkozni a szerkesztőséggel és néhányukkal még beszélgettem is. És beszereztem rögtön az első könyvemet is, ráadásul ingyen, a kötet egyik fordítójától. Így tudom majd elolvasni Sherlock Holmes fantasztikus kalandjait, remélhetőleg hamarosan. Váltottunk pár szót Kemese Fannival, Juhász Viktor mesélt a számítógépes játékok piacáról és a steamről, végül pedig a legfrissebb szerkesztőségi taggal, Sárpátki Ádámmal (alias @sepa) is megismerkedtem, akivel kellemesen elcsevegtünk a vidékiség és kívülállóság kérdéseiről. Tényleg, rájöttem, én vagyok az egyetlen vidéki levelező tag kis csapatunkban, ami azért nem egy kéjhömpöly – vidékinek lenni is egy nézőpont, amit nem feltétlen lenne rossz behozni.

2015. április 24., péntek

Egy dráma és négy adaptációja - William Shakespeare: V. Henrik

„Ó, bocsánat,
Kedveseim, hogy néhány törpe szellem 
E méltatlan deszkákra mer behozni
Ekkora tárgyat…”

William Shakespeare, a Mester, az avoni hattyú és még ki tudja, hány néven emlegetik a világ talán legismertebb drámaíróját. Műveit lassan négy évszázada olvassák, feldolgozzák, filmre vagy színpadra viszik, megzenésítik, nem múló lelkesedéssel próbálják megfejteni titkait, rájönni hatásának rejtélyére. Pár bloggerrel arra vállalkoztunk, hogy mi is bemutatjuk műveit és így mi is elkezdjük kutatni titkait. Íme az én írásom az V. Henrikről.


„Nem ezt ígérte ifjúsága.
Apja testét a lélegzet alighogy
Elhagyta, a fiú vadsága, mintegy
Beléje fojtva, meghalt vele együtt;”

Kapcsolatom Shakespeare művével valamikor a ’90-es évekre nyúlik vissza, ekkor láttam ugyanis Kenneth Branagh remek adaptációját nagyszerű színészekkel (köztük Christian Bale-lel, aki akkoriban plátói szerelmem volt). Elég régi tehát a kapcsolatom a művel, akkor lenyűgözött, de mivel sosem voltam a szerző legnagyobb rajongója, így nem foglalkoztam vele többet. Mióta a Globe on Screen sorozatát nézem, felhorgadt érdeklődésem, így esett választásom erre a hazánkban mindenképpen keveset játszott darabra.

De ki is volt hősünk, V. Henrik, Anglia királya? Történelemből szerintem csak az azincourt-i csatáról tanultunk, mint a százéves háború angolok uralta időszakáról, de arról, hogy milyen is volt az uralkodó, keveset. Az alig 9 évig regnáló királyt a feudális erények megtestesítőjének tartották, hiszen mind belpolitikai, mind külpolitikai téren sikeres, keresztény fő volt, aki megerősítette országát. Ráadásul a Tudor-ház is tőle kívánta eredeztetni hatalmát (ami mégiscsak erősebb érv, mint hogy megnyertek pár csatát), így története ideális alapanyagul szolgált egy I. Erzsébet-kori darabnak. Szerencsére nem lett annyira patyolattiszta, mint a VIII. Henrik (ott majdnem én is megkönnyeztem, mikor a király örvendezik lánya, a későbbi uralkodó születésének – csak mint tudjuk, ez nem egészen így játszódott), köszönhetően a IV. Henrik c. darabnak is, de még így is egy majdnem makulátlan főhőst ismerhetünk meg a történetből.