2013. augusztus 15., csütörtök

Christopher Marlowe Doktor Faustusa a Globe színházban

Láttam valami felemelőt, valami iszonyatosat, valami nagyon vicceset és valami érthetetlent ma este a Belvárosi moziban, ami alapvetően különbözött mindentől, amit mostanában színpadon, moziban vagy akár filmen láttam. Meghökkentő volt és izgalmas, de végtelenül profán és evilági, olyasmi, amit nem vártam. Azt hiszem, ezt mondják tökéletes adaptációnak.

Doktor Faustus önhittségének meséje Marlowe tollából más üzenetet közvetít, mint Goethe világhírű munkája: itt a büszkeség elbukik, aki megtagadja Istent, valóban a pokolra jut. Tanmese ez a javából, amelyet a bevezető és záró narrációk is erősítenek, ami mindenkit figyelmeztet, aki kicsit a történet mögé néz.

Nem árt ugyanis néha elgondolkodni amellett, hogy a darab kacagtatóan humoros, melyet a rendezés csak tovább erősít. A mellékalakok jelenetei, de maga a főhős utazásai is számtalan tréfás bonyodalmat mutatnak be: amikor az együgyű népek idézni, varázsolni próbálnak, és természetesen mindig valami váratlan történik, vagy amikor Faustus csúfot űz a pápából vagy éppen az őt lincselni készülő tömegből. Ezek a képek segítenek megérteni, miért adhatja el valaki a lelkét 24 jó évért, de érezteti a döntés súlyát is.