2012. december 6., csütörtök

Lavie Tidhar – Oszama

Nem vagyok marketingszakember, de láttam pár esetét a tökéletlen marketingnek. Pl. hogy rossz a reklám, nem szórakoztató, vagy éppen unalmas, esetleg idegesítő, nem megfelelő a korcsoportnak, akiket megszólít, vagy éppen nem tudja eldönteni, kit is akar megszólítani. Az Oszama esetén egy bizonyos pontig remekül működött a gépezet: a könyvtrailer alapján biztos voltam benne, hogy ez az alkotás kell nekem, mert noir, mert izgalmas, mert pörgős – vagy legalábbis annak tűnt. Onnantól azonban, hogy elkezdtem olvasni, valami megbicsaklott.

A felütés tetszetős: Joe, a magánnyomozó épp irodájában ül, természetesen némi alkoholfélét hörpölgetve, amikor is megjelenik a titokzatos nő és megbízza, találja meg Mike Longshottot, az Oszama Bin Ladenről szóló regények titokzatos íróját, majd ahogyan jött, úgy el is tűnik. Nyomozónk pedig nekiindul a világnak…

Nagyon jó ötlet volt a regényt felszabdalni a fiktív könyvekből származó idézetekkel, sajátságos ritmust adnak a történetnek. Ahogy detektívünk olvassa a könyveket, úgy válik maga is egyre inkább rabjává ennek az utazásnak és így vágyik egyre jobban arra, hogy megtalálja azt a szerzőt, akinek a történetei valahonnan ismerősek számára.

Tidhar remek stílusérzékkel és nyelvezettel alkotta meg művét, élvezet olvasni sorait, igényes művel van dolgunk. A mondatok, szavak remekül érzékeltetik hősünk útjának hangulatát, az ópiumbarlangok bódulatát, a robbanások crescendóját, a nyomozó fokozódó zaklatottságát, ahogy utazásai során egyre furcsább, érthetetlenebb eseményekkel, vagy éppen szellemekkel találkozik össze. Az érkező tetőpontot az elbeszélés szétesettsége is jelzi.

Persze, ekkora már tudja az olvasó (már aki a trailer alapján tájékozódott), hogy itt bizony átejtették, mivel szó sincs itt pörgésről, helyette lassan csordogálnak az események és a noir kellékei csak vékonyka hátteret szolgáltatnak…

A lassan adagolt információmorzsák alapján kezdjük sejteni, mire megy ki a játék, a visszatérő jelenetek, alakok szépen kirajzolják az utat Mike Longshottig, azonban hiába a kirakós-játék, hiába a rejtély, valahol elvesztem útközben. A katarzis elmaradt, az érzelmek fakók és erőtlenek. Pedig tudom, hogy ennek ütnie kellene, mert a végkifejlet nagyon is emberi és nagyon is fájdalmas, a tudás sajnos nem átérzés.

Lehetett volna olyan regény az Oszama, ami tetszik nekem, de azáltal, hogy a trailer rosszul pozicionálta (ez a kedvenc idén tanult szavam :)) a regényt, és így más elvárásokkal indultam, valahogy nem tudott meggyőzni. Az pedig, hogy egy ilyen témájú regény semmilyen érzelmi hatást nem váltott ki, a szép szavak sterilek és hidegek maradtak, még inkább sajnálatos. Így egy kihagyott ziccer az izraeli származású író regénye, amelynek vannak értékei, de nem meggyőző. Azért az Utazásaim az Al-Kaidával novelláskötetet is elolvasom a biztonság és teljesség kedvéért, de nem hiszem, hogy kedvencem lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése